péntek, december 31

Évbúcsúztató


A 2010-es év utolsó bejegyzéseként két "festmény" amiket tegnap csináltam, nyomott idegállapotban szokás szerint visszatérve a képregényes témákhoz.

szerda, december 15

Veronika kendője

Divat, dadaizmus, futurizmus és egy csipet Bauhaus, a modernizmus leple alatt.
(Tessék végiglapozni, nem az első három kép a lényeg.)

péntek, december 10

Meghámozom magam.

Eredetileg az alább látható képpár nyítótagja lett volna, hogy egyre mélyebben haladjon rétegekben a bőröm alá, de nem illett bele, úgyhogy külön nyúzódom.
Ez pedig a hárommal alábbi negatív szkennje, sajnos elszámoltam a vakuszinkron-időt.

szerda, december 8

Ma festettünk rajzon.

Otthon jöttem rá, mennyire emlékeztet egy ősrégi rajzomra.
(Isten nyugosztalja, még DeviantArtra is négy és fél éve került fel, szóval legfeljebb 16 éves lehettem akkor.)
Kiváló alkalom megismerkedni egykori, iskolázatlan munkásságommal.

kedd, december 7

Paradoxon

Valami hiba csúszott a gépezetbe, mert a negatív egyik fele pozitívan hívódott elő. Fény előtt nem is látszik, csak sötéten.

Kár, mert jó képek lettek volna. Így maradhatok a digitálisnál.